Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás

A vastagbél- és végbélrákok, majd egyes emlőtumorok után az előrehaladott tüdőrákban szenvedő betegek egy része is hozzájuthat a tumorok érgátlását célzó kezeléshez.

Az Európai Unió törzskönyvezési eljárását követően az érképződésgátló szert az úgynevezett nem kissejtes tüdőrákos betegek közül azok kaphatják, akik már előrehaladott állapotban vannak, azaz már az áttétek is megjelentek a szervezetben. A szert hagyományos kemoterápiával kombinációban alkalmazzák – számolt be az Origo Egészségrovata az Országos Onkológiai Intézet és az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet közös sajtótájékoztatóján elhangzottakról.

Az összetett terápiával megnyújtható az áttétes betegek átlagos túlélési ideje. Amint arra a Weborvos a szakemberekre hivatkozva rámutat, lehet, hogy kívülállónak csekélynek tűnik a gyógyszerrel elérhető nyereség, de tudni kell, hogy kezelés nélkül a tüdőrákos beteg négy-öt hónap után meghal. Az első választásban adott kemoterápiával ez az idő a kétszeresére nyújtható, a kombinált terápiával pedig csaknem egyéves túlélés biztosítható. A kezelést a tüdőrák esetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár méltányossági kérelem útján finanszírozza.

Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Tüdőrákok: kis és nem kis sejtes daganatok
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top