Sokan elindultak, hogy sokan elinduljanak mammográfiára

Mintegy félezer ember vonult végig pénteken Szolnok belvárosán, hogy ezzel minél több nőt és férfit figyelmeztessenek: még mindig nagyon sok a halálos áldozata Magyarországon az emlőráknak, holott a nőknek rendelkezésükre áll az ingyenes mammográfiás szűrővizsgálat, tehát az esetek jelentős részében a daganatos elváltozás korai, gyógyítható stádiumban felfedezhető (lenne). A menet a megyeházától indult, majd a Tiszavirág hídig egyre többen csatlakoztak, tűzték fel ruhájukra a mellrák elleni küzdelmet jelképező rózsaszín szalagot, majd engedték a hídról a magasba egyszerre a remény rózsaszín léggömbjeit. A menethez orvosok, politikusok, civil szervezetek, s a helyi betegszervezet révén több emlőrákkal kezelt vagy a betegségből meggyógyult nő is csatlakozott annak reményében, hogy példájuk üzenet lehet minden nőnek és férfinak: a ráktól való félelem nem szabad, hogy bárkit is távol tartson a szűrővizsgálatoktól.

A tömegmegmozdulás előtt a szolnoki megyeházán az alapításának 25. évfordulóját ünneplő „Rák Ellen, -Együtt, -Egymásért” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesület ismeretterjesztő előadásokkal egybekötött jubileumi tanácskozást is szervezett. Furcsa Józsefné, a civil szervezet elnöke elmondta: nagyobb az esélye a gyógyulásra vagy a betegség feltartóztatására annak a betegnek, aki küzd, aki nem adja fel a reményt. Ebben pedig a helyben működő betegszervezeteknek is van felelősségük, hogy tapasztalataikkal segítsék, a betegtársak pozitív példái nyomán bátorítsák a betegeket és családjaikat.

Elhangzott: az egyesületnek Szolnokon és Mezőtúron is működik betegklubja, ahová segítségért fordulhatnak a betegek, s megtapasztalhatják a sorstársközösség megtartó erejét. A civil szervezet a www.facebook.com/rakellenszolnok közösségi oldalán is közzéteszi azokat az információkat és programokat, amelyek segíthetik a régióban élő érintettek tájékozódását.

Top