Sorstárs-segítő programok decemberben

Számos lehetőség nyílik decemberben is tematikus segítő programokon való részvételre, érdemes élni a kínálkozó alkalmakkal.

December 1-jén kedden 17.15-től, mint minden hónap első keddjén, most is szentmisét mutatnak be a rákbetegekért Budapesten a belvárosi Szent Anna szervita templomban (Budapest, V. kerület, Szervita tér 6.).

December 7-én hétfőn 16 órától az Ébredés Filmklubba várják az érdeklődőket: az Országos Onkológiai Intézet (Budapest, XII. kerület, Ráth György u. 7-9.) Tükörtermében a Barbárok a kapuk előtt című francia filmet vetítik.

December 11-én pénteken 11-13 óra között ugyancsak az OOI Tükörterme ad otthont a hatékony életmódváltás kurzus következő foglalkozásának.

December 11-én pénteken 15-17 óra között körtáncklubba várnak mindenkit, a helyszín ugyanaz.

December 14-én hétfőn 15 órakor az OOI 3-as épületének aulájában Hegedűs Endre és Katinka zongoraművészek adnak koncertet.

December 19-én szombaton 17 órától a “Népmesékkel a lelki egyensúlyért” című program kezdődik, helyszíne: Budapest, XII. kerület, Greguss u. 2.

A programok felől érdeklődni a Magyar Rákellenes Ligánál, Strommer Szilviánál lehet a (0620) 565-5589 telefonszámon vagy a lelkisegely@rakliga.hu címen.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top