Tematikus márciusi klubtalálkozók daganatos betegeknek

Márciusban is számos tematikus program várja a daganatos betegeket, hogy több információhoz jussanak a betegségről, illetve egy támogató közösség részeként könnyebb legyen szembenézni a mindennapok kihívásaival. A foglalkozások lélekerősítő találkozások, amelyek nemcsak a betegségről szólnak.

Az Ébredés Filmklub március 2. hétfő 16 órakor kezdődik, az Este című Koltai Lajos filmet vetítik.

Március 4-én szerdán 18 és 20 óra között a nőgyógyászati daganatos betegeket várják klubközösségbe, részleteket Balassa Gabriellától lehet kapni a 0630 922-6503 telefonszámopn vagy a gabibalassa@gmail.com címen.

A melanómával szembesült betegeket március 10-én kedden 15 órától várják, vendég a Magyar Hospice Alapítványtól Sándor Brigitta lesz. A programra jelentkezni a 061 321-7445 vagy 0620 337-4637 telefonszámokon és a rakasz@rakliga.hu címen lehet.

“Meggyógyultam!” a címe az agydaganatos betegek klubja következő összejövetelének, ahol klubtársak mesélnek a gyógyulásukról március 12-én csütörtökön 14 órától.

A sorstársak támogatását, a közösség erejét élhetik meg azok, akik elmennek a – tánctudást nem igénylő – körtáncklubba március 13-án és 27-én pénteken 15 és 17 óra között.

A vesedaganatosok klubjába március 17-én kedden 10 és 12 óra között várják az érintetteket, erről ugyancsak Strommer Szilvia ad felvilágosítást az érdeklődőknek a 0620 565-5589 telefonszámon vagy a lelkisegely@rakliga.hu címen.

Bár “férfiklub” a neve, nemcsak a férfiakat várják a prosztatarák kezelési lehetőségeinek áttekintésével március 18-án szerdán 14.30-tól. Az előadó dr. Ágoston Péter sugárterapeuta főorvos lesz.

Az emlőműtöttek E-klubja március 19-én csütörtökön 10 és 12 óra között számít résztvevőkre.

Irodalomterápiás foglalkozást tartanak március 19-én csütörtökön 16 órakor, tartja Ruszthy Geraldine.

A húsvéti készülődés jegyében kézműves klubfoglalkozást tartanak március 20-án pénteken 15 órától.

Az agresszív limfómák kerülnek terítékre dr. Schneider Tamás belgyógyász-onkológus főorvos előadásában a limfóma klubban március 26-án csütörtökön 15 órától.

A fiatal rákbetegek klubja március 31-én, kedden 17 órától várja az érintetteket.

Valamennyi programnak az Országos Onkológiai Intézet tükörterme (Budapest, XII. kerület Kék Golyó u. 13. földszint) és tanácsterme (Budapest, XII. kerület, Ráth Gy. u. 7-9. 1. épület I. emelet) ad otthont. Bővebb felvilágosítással a programokról Strommer Szilvia szolgál a 0620 565-5589 telefonszámon vagy a lelkisegely@rakliga.hu címen, illetve Antal Magdi ad a 061 321-7445 vagy a 0620 337-4637 telefonszámokon, illetve a rakasz@rakliga.hu címen.

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top