A gyógyulás mellett egyre nagyobb hangsúly az élet minőségén is

Javában folynak az előkészületei a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) novemberi kongresszusának. Az országos szakmai seregszemlén nemzetközi szaktekintélyek is előadást tartanak, betegtalálkozót, valamint a háziorvosoknak és a szaknővéreknek továbbképzést is szerveznek. A konferencia mottója: “gyógyulás jó életminőséggel.”

A kétévente megrendezett kongresszuson – idén november 11-13. között – ez alkalommal is az onkológia nemzetközi szaktekintélyének bevonásával szeretnének lehetőséget nyújtani az orvosoknak a klinikai onkológia legmodernebb vívmányainak megismerésére, illetve a hazai klinikai onkológiai ellátás tudományosan feldolgozott eredményeinek értékelésére.

Az elmúlt évek korszerű daganatterápiás eljárásai egyes területeken meggyőző, más területeken szerényebb eredményeket hoztak. Önmagában az eredményes kezelés azonban kevés, mindinkább előtérbe kerül a daganatok célzott kezelése mellett a betegek életminőségének megőrzése és javítása is.
Ez az indoka annak, hogy e téma ez alkalommal a figyelem középpontjába kerül.

November 10-én, a kongresszus előtti napon a betegszervezetekkel együttműködve tervezik megszervezni a Daganatos Betegek Napját. A civil találkozónak az IBS Konferencia Központ (1021 Budapest, Tárogató út 4.), majd az azt követő tudományos programoknak az Európa Konferencia Központ (1021 Budapest, Hárshegyi út 5-7.) ad otthont.

Kapcsolódó cikkek:
Ötszáz résztvevõ a rákbetegek találkozóján
Kinek jusson korszerû gyógyszer?
Rákkutatás a betegek részvételével (4.)

Top