Vastagbélszűrés: postázzák a meghívót, fogadja el!

Országos lesz a vastagbélrák-szűrő program jövő év közepétől, a szűrésekre több mint 7 milliárd forint áll rendelkezésre. Magyarországon évente tízezer új vastagbélrákos megbetegedés fordul elő – mondta a helyettes országos tisztifőorvos az InfoRádióban.

„A szűrés két és fél millió 50-70 év közötti férfit és nőt érint. Két évente küldünk úgynevezett behívólevelet. Az érintettek a háziorvoson keresztül kapnak egy kis csomagot, amiben egy nagyon egyszerű mintavételi eszköz van. Székletmintát kell venni, amit a borítékba rakva postán fel kell adni, ingyenesen” – ismertette az országos tisztifőorvos. Hozzátette: a laboratóriumi vizsgálatok után a nem negatív leletek tulajdonosait kolonoszkópiára, vastagbéltükrözésre küldik, amit a háziorvos fog menedzselni.

Kovács Attila kiemelte: az kulcskérdés, hogy várólista nem lehet, a természetes átfutási időn, 2-3 hétnél több nem telhet el. Hozzátette: „erre számos egészségpolitikai döntést kell hozni, de ezt is meg fogjuk tudni oldani.”

Az országos helyettes tisztifőorvos elmondta: a 2014-es adatok szerint 107 ezer kolonoszkópiát végeztek a közellátásban. Hozzátette: ha a lakosság 50 százaléka visszaküldi a csomagokat – az eddigi tapasztalat 40-50 százalék -, az körülbelül 30-40 ezer esetszámmal növeli meg a vastagbéltükrözések számát, ami 30-35-os százalékos növekedést jelent. Kovács Attila hozzátette: „erre biztosítani kell a megfelelő háttereket, és el kell döntenie a szakmának azt is, hogy ezek hol legyenek.”

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: vastagbélrák tekintetében nagyon rosszul állunk. „Ez egy civilizációs betegség, négyszer akkora az előfordulása a fejlett országokban, mint a fejlődő vagy fejletlen országokban” – fűzte hozzá Kovács Attila. Mint elmondta: „Magyarország Európában vezető helyen áll az új megbetegedések számában, évente tízezer, a férfiak körében második, nőknél első helyen áll, a halálozásban pedig sajnos mindkét nem esetében első helyen állunk. Ötezren halnak meg évente, ez súlyos népegészségügyi probléma.”

Az InfoRádióban elhangzott nyilatkozatot itt meg is hallgathatja.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top