Állami szintű provokáció: használjuk ki végre a mammográfiát!

A rákbetegségek hathatósabb megelőzése érdekében idén számos szűrőprogram indul – mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár február 4-én, a rákellenes világnapon Budapesten, kiemelve: 2014-ben átfogó mozgósítási programot, akár provokatív figyelemfelkeltő akciókat is indítanak, hogy nagyobb arányú legyen a szűrővizsgálatokon való részvétel.

A rák ellenes küzdelem világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón Szócska Miklós azt mondta: április 10-től emlőszűrési akciót hirdetnek, évi hatszázezer behívót postáznak majd, a hátrányos helyzetű térségekbe szűrőkamion megy, és meghosszabbítják a szűrőállomások nyitva tartási idejét is. Hozzátette: a méhnyakrák kialakulásában jelentős szerepet játszó humán papillomavírus (HPV) elleni vakcina ősztől lesz hozzáférhető a fiatal lányok számára, a közbeszerzési tendert már kiírták.

Ezek mellett – emelte ki az államtitkár – provokatív elemektől sem mentes felvilágosító kampányt indítanak. Mindezt azért, hogy tudatosítsák: a betegség időbeni felfedezése nagyban javítja az életesélyeket.

Amint azt az MTI hírül adta, Szócska Miklós úgy fogalmazott: olyan betegségről beszélünk, amelynek harminc százaléka gyógyítható, harminc százaléka megelőzhető és harminc százaléka krónikussá tehető. A megelőző szűrésekkel, a terápiák fejlődésével tovább javítható a gyógyulási esély – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek:
Rákellenes Világnap: nem igaz, hogy semmit sem tehetünk!
Szegénységben a rák is gyakoribb
3 dimenziós mammográfiát helyeztek üzembe
Hogyan vesznek mintát a mammográfia után?
Ne engedjük az emlődaganatokat megnőni!
A mammográfiának köszönhetem, hogy a családommal lehetek

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top