Célzottan hat a daganatokra az év gyógyszere

Nemcsak meghosszabbítják az életet, hanem a meghosszabbított élet minőségét is javítani képesek az orvosok az érfejlődést gátló terápia alkalmazásával. Erről azon a budapesti szakmai fórumon esett szó, amelyet abból az alkalomból szerveztek, hogy a kezelést a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság a 2007-es esztendő “év gyógyszerének” ismerte el.

A terápiát a kórelőzmények, a beteg aktuális állapota és kísérőbetegségei, a korábbi kezelések, a kockázatok, a mellékhatások és a várható haszon mérlegelését követően jelenleg négy daganattípus szigorúan meghatározott körére alkalmazzák, mivel a nemzetközi kutatások alapján egyelőre ezeknél a betegségeknél bizonyult hatékonynak: kezdetben egyes vastagbélrákos és végbélrákos betegeknél vetették be, majd bizonyos áttétes emlőrákokban és előrehaladott vesedaganatokban is alkalmazható lett a terápia, amelyet legutóbb immár némely előrehaladott tüdőrák kezelésében is engedélyeztek.

Szimbolikus jelentősége is van annak, hogy a tumorok kóros érfejlődés-gátlása hatékony eljárásnak bizonyult a klinikai gyakorlatban, több betegségtípusban ugyanis szakmai áttörést hozott a korábbi kezelésekhez képest – hangzott el a fővárosi díjátadón. Az onkológusok a terápia jelentőségét abban látják, hogy olyan betegségtípusokban is sikerült növelni a betegek élettartamát, ahol korábban számos meddő próbálkozás volt, ez pedig azt jelzi, hogy érdemes további energiát fordítani a daganatokra célzottan ható terápiás lehetőségek feltérképezésére, a további kutatásokra.

Az eredmények ellenére mindez sajnos továbbra sem azt jelenti, hogy az előrehaladott, áttétes rákbetegeket is meg tudják gyógyítani, ám további hónapokat, éveket nyerhetnek a terápia által. A kezeléstől várható hozadék eltérő az egyes betegségtípusokban, ahogyan az is betegenként különbözhet, hogy kinél mennyire hatékony a kemoterápiával kombinált célzott kezelés.

Kapcsolódó cikkek:
Elsorvasztják a daganatok érhálózatát
Négy ráktípusban vethető be az érgátló terápia

Ha kérdése maradt, onkológus szakértőink megválaszolják

Top