Egyre több egészségügyi információ forrása az internet

Egy felmérésben szinte minden amerikai orvos arról számolt be, hogy pácienseik egy bizonyos hányada olyan egészségügyi információk birtokában keresi fel őket, amelyek az Internetről származnak. Az orvosok kétharmada örvendetesnek tartja, hogy így van, több mint ötven százalékuk pedig úgy tapasztalja, hogy hosszabb ideig foglalkozik az “internetes felkészültséggel rendelkező” betegekkel.

Amint arról a Word Pharma News nemzetközi szakportál alapján a Weborvos tudósít, az átlagos amerikai orvos hetente egy teljes munkanapot (nyolc órát) tölt tisztán szakmai célú internet-használattal. Ez az önmagában véve is tekintélyes időmennyiség a 2002-es, heti 2,5 órás adattal összevetve még jelentősebbnek tűnik.

Azt is megállapították, hogy a termékeket bemutató oldalakat látogató fogyasztók háromszor gyakrabban kérik konkrét, általuk néven nevezett gyógyszerek felírását orvosaiktól, mint azok az amerikai átlag-felnőttek, akik nem fordulnak meg efféle webhelyeken. (Az USA-ban más, lazább szabályok vonatkoznak a gyógyszerreklámokra mint hazánkban.)

Amint azzal korábban portálunkon is foglalkoztunk, Magyarországon is egyre nő egyrészt az internethozzáféréssel rendelkezők aránya, másrészt ezzel párhuzamosan azoknak a száma, akik önmaguk vagy hozzátartozójuk betegségéről a világháló segítségével tájékozódnak. Nem árt ugyanakkor az óvatosság, hiszen az interneten nagyon sok ellenőrizetlen információ is megtalálható, amelyek a félreértések és tévhitek táptalaja lehet. Az internetes információgyűjtés sok lehetőséget kínál, azonban sosem léphet a bizalmon alapuló, személyes orvos-beteg kapcsolat helyébe.

Kapcsolódó cikkek:
Egyre többen kutatnak az interneten
Népszerû internetes egészségoldalak

Top