Géntesztet teszteltek tüdőrákban: milyenek a kilátások?

Amerikai és kínai páciensekkel végzett klinikai próbák azt mutatják, hogy egy új, génalapú teszt pontosabban jósolja meg a tüdőrákos betegek túlélését, mint a korábbi módszerek.

A tüdőrák világszerte az első a rákos halálozások listáján, évente mintegy 1,4 millió emberéletet követel, többet mint a mell-, a vastagbél- és a prosztatarák együttesen. A The Lancet című brit orvosi folyóirat legutóbbi számában közzétett tanulmány a pontosabb diagnózisban és a leghatékonyabb kezelés kiválasztásában segítheti az orvosokat.

A kísérleti teszt tizennégy gén aktivitását méri a daganatos szövetben, különösen hatékony a dohányzással összefüggésbe hozható nem-pikkelyes, nem-kissejtes tumorok értékelésében – számolt be az MTI információi alapján a Medical Online.

“Megvan a lehetősége, hogy évente több százezer embernek segítsen tovább élni” – hangsúlyozta David Jablons, a tanulmány vezetője, a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem professzora. Miután eltávolították a rákos szövetet a tüdőből, az elvégzett genetikai teszt eredménye alapján választhatják ki, hogy milyen kezelés a leghatékonyabb az adott daganatos betegnél, így a terápiát tulajdonképpen személyre szabhatják.

Az egyetemen megtervezett módszert a szintén kaliforniai székhelyű Pinpoint Genomics elnevezésű cég fejlesztette ki. Első lépésben 361 amerikai páciens vizsgálata alapján kidolgoztak egy algoritmust a túlélést jelző értékek megadására. Második lépésként ezt az algoritmust alkalmazták további 433 páciens túlélésének becslésére, akik állapotát aztán öt éven át nyomon követték.

A kutatók megállapították, hogy a módszer pontosan azonosította, melyik páciens tartozik a magas, a közepes, illetve az alacsony kockázatú csoportba. Egy második, hasonló klinikai próba, amelyet Kínában folytattak le, megerősítette az amerikai tanulmány eredményeit.

Kapcsolódó cikkek:
Nem mindegy honnan indul ki a tüdőrák
Tüdőrák
Tüdőrák 2
A legfőbb rákellenes eredmények 2011-ben
Egyre fiatalabbak a tüdőrákosok, több a nőbeteg
Hosszabb élet a gyógyszerek által
Klinikai vizsgálatokban kapják meg a betegek először a legújabb terápiákat


Top