Ismét keresik a legemberségesebb orvosokat

A jó orvos-beteg kapcsolat bizonyítottan fél gyógyulást jelent, hiszen csökkenti a beteg bizonytalanságát, segíti a páciens és a család tájékozottságát. A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány az orvosi hivatás jobb elismerése érdekében 2009-ben is meghirdeti az Astellas Díjat, amit három orvos nyerhet el, mégpedig a páciensek javaslata alapján: bárki nevezheti saját orvosát azzal, ha megírja kezelése igaz történetét.

A szakértelem és tapasztalat mellett az orvos embersége is hozzájárul betegei állapotának változásához, a bizalmon alapuló jó orvos-beteg kapcsolatot semmi sem helyettesítheti. Ezt a meggyőződést a Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány 2007 óta az Astellas Díj odaítélésével igyekszik elmélyíteni. Ennek érdekében ebben az évben is azt kérik a betegektől: amennyiben úgy érzik, hogy orvosuk mindent megtett a maguk vagy hozzátartozójuk javulásáért, ami orvosilag és emberileg megtehető, írják meg történetüket, s ezzel nevezzék doktorukat a díjra.

A beérkezett történetek alapján jeles közéleti személyiségekből, újságírókból, írókból, színészekből, sportolókból álló bíráló bizottság tesz javaslatot a díjazottakra. Az Astellas Díjra a jelöléseket levélben a 1507 Budapest, Pf. 43., illetve e-mailben a palyazat@dijazorvosokert.hu címre küldhetik el, beérkezési határidő 2009. december 16. A korábbi években beérkezett történetek elolvashatók a www.dijazorvosokert.hu honlapon.

Kapcsolódó cikkek:
Az ön orvosa jó ember?
Az orvos csak úgy segíthet, ha találkozunk vele
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Top