Kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint 2010 első négy hónapjában 30 926 gyermek született, 1,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 43 802 volt, ami 5,4 százalékos csökkenést jelent a 2009. január–áprilisihoz képest. Csökkent tehát a népességfogyás sebessége, így bár csak kicsivel, de még mindig többen vagyunk 10 milliónál.

Amint azt a KSH közzétette, a születések száma februárban és
márciusban meghaladta az előző évit, januárban és áprilisban viszont jelentősen elmaradt attól. Az év első négy hónapjában végül is 388-cal (1,2 százalékkal) kevesebb gyermek jött világra, mint az előző év
azonos időszakában.

A halálozások száma mind a négy hónapban alacsonyabb volt az előző évinél, összességében 5,4 százalékkal mérséklődött, ami a 2009 első négy hónapjához viszonyítva mintegy 2500-zal kevesebb halálozást jelentett.

Mivel a halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ennek köszönhetően a természetes fogyás üteme mérséklődött, és a 2009. január–áprilisi 14 987-tel szemben 2010 első négy hónapjában 12 876 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 7 ezer fővel csökkent. Eszerint Magyarország lélekszáma április végén 10 millió 7 ezer volt.

Kapcsolódó cikkek:
Az emberek fele rákbeteg lesz?
Iskolázottság: 16 év is lehet a különbség
Itthon többen halnak meg rákban, mint máshol
Egyenlõtlen esélyekkel küzdenek a rákbetegek

Top