Ki lesz az év egészségügyi szakdolgozója?

Felmérések igazolják, a betegek gyógyulásához az egészségügyi szakdolgozók szakmai felkészültsége és tapasztalata mellett az empátiára és a kölcsönös bizalomra egyaránt óriási szükség van. Mai világunkban, amikor a média egy-egy méltatlanul felnagyított, elrettentő példát kiragadva, leginkább az egészségügyben tapasztalható negatívumokat hangsúlyozza, fokozottan szükség van arra, hogy pozitív példákat bemutatva szó essen az egészségügyi szakdolgozók áldozatos munkájáról is.

A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány „Az év egészségügyi szakdolgozója 2011”  című pályázata hagyományteremtő szándékkal jött létre. Legfőbb célja, hogy az országban dolgozó, közel 90 ezer szakdolgozónak esélyt, lehetőséget és fórumot teremtsen a kiemelkedően értékes, példaként állítható teljesítmények felkutatására, elismerésére és szakmai nyilvánosság előtti bemutatására. Mindezzel az egészségügyi szakdolgozói hivatás megbecsülésének, presztízsének növelését, a pálya vonzóvá tételét és a pályán maradás erősítését kívánja támogatni. A nagyszerű teljesítmények elismerése nem csak a díjazottak, hanem a szakma valamennyi gyakorlója – s különösen az új generációk – számára komoly értéket és motivációt jelent.

A díjra egyének és egészségügyi szakdolgozói csoportok egyaránt jelölhetők. A pályázati időszak 2011. április 12-től – 2011. június 10-ig tart. Az ünnepélyes díjátadóra 2011. július 2-án, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Diplomaátadó Ünnepségének keretében kerül sor.

A teljes pályázati kiírás és a jelöléshez szükséges dokumentumok a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara honlapján érhetők el.

Kapcsolódó cikkek:
Ápolási tapasztalatok: a betegek és a sugárkezelés

Az Ön orvosa jó ember?

Most kiket tartanak lelkiismeretes orvosnak az emberek?

Top