Közösségi kampány a cigaretta miatt

Reklámpályázatot hirdettek, a kiírók arra biztatják a pályázókat, hogy saját személyes élményükből kiindulva készítsenek figyelemfelkeltő kampányplakátot vagy egyperces filmet, amely motiválhatja a cigarettáról való leszokást.

Aki komolyan hajlandó átgondolni azt, mennyit is árt magának és a családjának a cigarettázással, s felhagyna szenvedélyével, a háziorvos vagy a tüdőgondozó segítségét is kérheti, hogy orvosi támogatást kapjon annak érdekében, hogy elhatározását siker koronázza. Erre szeretnék felhívni a figyelmet az immár hagyományos ARC kreatív reklámplakát-kiállítás szervezői.

Prevenció? Sokkolás? Felvilágosítás? – Mindegyik megoldással találkoztunk már, de még mindig óriási azok tábora, akik ugyan tudomásul veszik a dohányzás egészségkárosító hatását, mégsem tudják feladni káros szenvedélyüket, mivel az meghatározza egyéniségüket, identitásuk része, illetve nem tudják, hogy létezik megfelelő orvosi segítség, szakmai támogatás a leszokás útján. Manapság egy doboz cigarettát sem lehet úgy kibontani, hogy a káros hatásokat részletező óriás karakterek ne villognának az ember szeme előtt. Ennek ellenére a kevesen tudnak felhagyni önmérgező szokásukkal.

“Van személyes élménye? Leszokott? Le akar szokni? Vagy van ötlete, hogy a leszokáshoz nyújtandó szakmai segítséget, hogy kellene kommunikálni óriásplakáton? Vagy segíteni akar valakin, hogy leszokjon? Ismer olyat, aki leszokott? Neki hogy sikerült? Alkosson óriásplakátot vagy egyperces filmet!” – szól a felhívás.

Az első helyezett félmilliós pénzjutalmat kap, a legjobb pályaműveket bemutatják az 11. ARC kiállításon, s a Dohányzásról Leszokást Támogató Központ is felhasználja közterületi hirdetéseiben. A jelentkezési határidő július 12.

Kapcsolódó cikkek:
Legyen rosszabb a dohányfüst!
Tüdõrákosként is káros a dohányfüst
Dohányosok az onkológiákon
Mi okozza a tüdõrákot?
Miért nem érdeklik a dohányosokat a tragédiák?
Egyre fiatalabbak a tüdõrákosok, több a nõbeteg

Top