Limfóma világnap: közösen a nyirokrendszer rejtőzködő betegsége ellen

Zöldbe öltözött a Deák tér és a Gödör Klub szeptember derekán, a limfóma világnapján, a szervezők így igyekeztek felhívni az emberek figyelmét erre a kevéssé ismert rosszindulatú, nyirokrendszeri daganattípusra.

 

Amint arról a Házipatika beszámolt, esemény háziasszonya, a limfómából gyógyult modell, Csákvári-Sarnyai Eszter volt, aki szívszorító történetét pantomimelőadók segítségével osztotta meg a résztvevőkkel. Csányi Sándor színművész – esemény fővédnöke – hisz a megelőzésben, így a daganatos betegségek prevenciójának fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében. A színész arra buzdított mindenkit, hogy szánjon egy-egy napot a szűrésre, megelőzésre, hiszen ezzel saját életét mentheti meg.

A rendezvény helyszínéül az Erzsébet téri Gödör Klubot választották, ezzel is utalva a betegség rejtőzködő voltára és a betegek által megélt nehezebb, legmélyebb időszakokra. A zöld szín a remény és a megújulás szimbóluma mellett a limfóma nemzetközileg elfogadott színe is.

Az esemény kapcsán a forgalmas Deák téri metrómegállóban felállított Limfóma Kontroll Pontokban az érdeklődők lehetőséget hematológus szakorvosokkal konzultálni az esetleges tünetekről, kérdéseikről. A metróaluljáró egy informatív, a betegség tüneteit, lefolyását, kezelési lehetőségeit összefoglaló kiállításnak is otthont adott.

Kapcsolódó cikkek:
Leukémia, limfóma: mi folyik az ereinkben?
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Kemoterápia: sejtmérgektõl a célzott kezelésekig

Top