Már az oroszok sem tűrik a dohányfüstöt

A dohányzás visszaszorítására drákói intézkedéseket készít elő az orosz kormány: 2014-től meg akarják tiltani a pöfékelést egyebek között a közlekedési eszközökön, de még a pályaudvarok és a repülőterek környékén is.

2015-től nem lehet majd dohányozni az éttermekben és szórakozóhelyeken sem. A lakóházak lépcsőházában is csak akkor lehet rágyújtani, ha erre megfelelő helyet alakítanak ki az összes lakó hozzájárulásával, Oroszországban ugyanis nagyon sokan cigarettáznak a lépcsőházban – adta hírül az MTI. A javaslat szerint meg kell védeni a dohányfüsttől a börtönben és vizsgálati fogházakban fogva tartottakat is.

Emellett minimálárat állapítanak meg a dohányárukra; ezt a készülő törvényjavaslat értelmében évente emelik majd, és az élelmiszerek drágulásánál nagyobb mértékben. Az egész országban már 2013-ban megszüntetik a dohányárut kínáló kioszkokat, és csak az 50 négyzetméternél nagyobb boltokban lehet majd cigarettát árusítani. A korlátozások vonatkoznak a tubákra és a rágóbagóra, valamint az Oroszországban nagyon népszerű vízipipára is.

Egy júliusban közzétett felmérés szerint az oroszok 80 százaléka támogatja a dohányzás betiltását nyilvános helyeken. Oroszországban a parlament 2008-ban hagyta jóvá a csatlakozást a dohányzás visszaszorítására az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által 2003-ban kidolgozott keretegyezményhez.

A munkahelyeken már ezt megelőzően is csak külön e célra kijelölt helyen lehetett dohányozni, és tilos volt füstölni a helyiérdekű vonatokon és a repülőgépeken, a zárt sportlétesítményekben, egészségügyi intézményekben és az oktatási intézményekben, illetve az utóbbiak körül 100 méteres körzetben.

Oroszország a világon a harmadik helyen áll a dohányipar termelését tekintve az Egyesült Államok és Kína mögött, de a fogyasztás terén az első: a férfiak több mint 60, a nők több mint 30 százaléka, a 19-44 éves korosztály mintegy 40 százaléka, és ezen felül több mint hárommillió 15-19 éves kamasz cigarettázik. Évente 400-500 ezer ember veszti életét a füstölés okozta megbetegedésekben. 2005-2010 között 30 százalékkal nőtt a dohányáruk fogyasztása, főleg mert egyre több nő, kamasz, sőt gyerek cigarettázik, sokan már 8 éves korukban füstölni kezdenek.

A dohányosok egyetlen év alatt a GDP egy százalékának megfelelő összeget költenek cigarettára, noha a dohányáru kifejezetten olcsó. Mintegy 60 százalékuk szeretne leszokni, de a próbálkozások 90 százaléka kudarcba fullad.

Kapcsolódó cikkek:
A light cigi is erős méreg
Dohányzás: nemcsak tüdőrákot, mellrákot is kiválthat
A kora reggeli dohányosoknál még nagyobb a rák kockázata
Tűzoltás a kontinensen: Európa küzd a füstölgéssel

Top