Mellrák: az áttétek keletkezését vizsgálják

Az emlőrák műtét utáni, úgynevezett adjuváns kezelésének célja a képalkotó vizsgálattal még kimutathatatlan áttétek, úgynevezett mikrometasztázisok pusztítása. Amint az a több mint ötezer onkológus részvételével St. Gallenben zajtott emlőrák-konferencián elhangzott, a kutatások egy része arra irányul, miként lehet kimutatni a vérben keringő tumorsejteket.

Amint az a Medical Tribune című orvosi szaklap összeállításából kiderül, a keringő tumorsejtek automatizált eljárással megállapított száma (főleg a kemoterápia után mért érték) előrejelzője a későbbi relapszusnak, kiújulásnak. A keringő tumorsejtek egyes esetekben (ösztrogén-, Her2-receptor-státusz szerint) más karakterűek, mint a primer daganat, amiről leváltak. Ilyenkor várható, hogy egy hormonérzékeny daganatnak később hormonreceptor-negatív áttéte alakul ki (ami a gyakorlatban is előfordul, bár nem sűrűn).

Logikus feltételezés, hogy a keringő tumorsejtekből alakul ki a metasztázis. Tisztázásra vár ugyanakkor, hogy a primer tumornak mely sejtjei kerülnek a véráramba, és azok közül melyek vezetnek végül áttét kialakulásához – olvasható a kongresszusról közölt összefoglalóban.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák áttétjei ellen is küzdenek az érgátlással
Halász Judit és a mellrák: nem feledett életöröm
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Mellrák: semmit sem szabad halogatni

Top