Mellrák: nem kell Lánchíd a sétához

Vidéki városként Nyíregyháza, egészségügyi intézményként pedig a Szabolcs-Szatmár megyei egészségügyi holding is csatlakozik az Egészség Hídja Összefogás kezdeményezéséhez: a mellrák elleni küzdelem jegyében sétálni hívja a városlakókat október 2-án.

Amint arról a Szabolcs Online beszámolt, az egészségügyi holding és a megyei önkormányzat közösen regionális rendezvényként támogatja a budapesti eseményt, amikor is a rózsaszínűre világított Lánchídon ezrek sétálnak a magyar nők egészségének megőrzése érdekében.

– Célunk, hogy itt, a sok szempontból hátrányos keleti régióban felhívjuk a figyelmet az ingyenes mellrák szűrőprogramokra, s minden hölgyet arra biztassunk, vegyen ezen részt, hiszen az időben felismert betegség jó eséllyel és teljesen gyógyítható – mondta a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón dr. Kiss Zoltán Tamás, a holding vezérigazgatója.

Dr. Adorján Gusztáv, a Jósa András Oktatókórház ügyvezető igazgatója, nőgyógyász főorvos elmondta: a világon a rákos megbetegedések 22 százalékát az emlőrák okozza. Hazánkban évente 2800 nő hal meg mellrákban, és több mint 7500 megbetegedést diagnosztizálnak. A megbetegedés esélye egyre inkább a fiatalabbakat veszélyezteti: korábban a 30 éves korosztály körülbelül két százalékát érintette a betegség, de tavaly már közel öt százalékos volt az arány, ezért nagyon fontos a korai szűrés és megelőzés.

A megyében 2009-ben közel 11 ezer emlőrákszűrést végeztek el, ebből 58 rákos beteget sikerült kiszűrni. Dr. Kovács Ferencné, a program regionális védnöke azt hangsúlyozta: nőként és háromgyermekes családanyaként is a megelőzésre, a szűrés fontosságára kell felhívni minden nő figyelmét. – Nem félni kell a betegségtől, hanem tenni kell ellene – hagsúlyozta.

A program október 2-án este 6 órakor kezdődik, a köszöntőket követően a sétálók a megyeházától (képünkön) indulnak a Zrínyi Ilona utca végéig, majd vissza.

Kapcsolódó cikkek:
Az emlõrák kockázati faktorai
Az emlõrák szûrése
Mellrákszûrés: nõk ezreit menti meg évente!
Emlõrák: mielõbb felfedezni, hamar mûteni
Halász Judit és a mellrák: nem feledett életöröm

Top