Nemzetközi összefogás a gyógyszerhamisítás ellen

A gyógyszergyártókat tömörítő nemzetközi szervezet, az IFPMA tíz pontból álló, a gyógyszerhamisítás elleni elkötelezettségüket megerősítő állásfoglalást adott ki a napokban. A dokumentum szerint a WHO-nak kell összefogni és irányítani a nemzetközi fellépést. A gyártók azt hangsúlyozták, hogy a gyógyszerhamisítás elleni küzdelem elsődleges célja a betegek védelme kell, hogy legyen.

Amint arról a Weborvos beszámolt, a nyilatkozat többek között leszögezi, hogy a gyógyszerhamisítás mindenekelőtt a betegek ellen elkövetett bűncselekménynek tekintendő, s a hatósági és szabályozó szervek számára minden erőforrást biztosítani kell, amely a hamisítás elleni küzdelem eredményességéhez szükséges. Életbevágónak tartják a globális együttműködést, a gyógyszerhamisítványok nemzetközi kereskedelmének megállítását, s leszögezik: a gyógyszerellátási lánc minden képviselőjének tisztában kell lennie a hamis gyógyszerek veszélyeivel, és ezek leküzdésében együtt kell működniük egymással. Úgy vélik, hogy a gyógyszerhamisítás elleni küzdelemben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) irányító szerepére van szükség.

Amint arról korábban már beszámoltunk, a leggyakrabban hamisított készítmények az úgynevezett életmód-gyógyszerek, elsősorban a merevedési zavarokra felírható készítmények, a fogyást segítő orvosságok, testépítő hormonok és étrend-kiegészítők. Azonban gyakori a szív-és érrendszeri betegségek kezelésére szolgáló és az antivirális készítmények, antibiotikumok hamisítása is.

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyesen a hamis gyógyszerek

Gyógyszerhamisítók esküdt ellensége a biztosjelölt
Mi lesz az eredeti onkológiai gyógyszerekkel?
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idõvel
Betiltott étrend-kiegészítõk a polcokon

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top