Regionális onkológiai centrum létesül Veszprémben

Regionális onkológiai centrum létesül Veszprémben a megyei kórház területén; a 4400 négyzetméter alapterületű, kétszintes, 63 ágyas központ támogatási szerződését a közeljövőben írják alá.

Hornyák Lajos főorvos, a kórház onkológiai osztályának vezetője az MTI-t úgy tájékoztatta: a 3,6 milliárd forintos fejlesztési összegből 2,3 milliárdot tesz ki az uniós támogatás, a fenntartó megyei önkormányzat ehhez 1,3 milliárdot ad. Megjegyezte, hogy a kórház és a fenntartó megye közös pályázatáról idén nyáron született meg a kedvező döntés. Ismertetése szerint a támogatási szerződés aláírása után kiírják a közbeszerzési pályázatot a kivitelezésre és a jövő év tavaszán elkezdődhetnek a beruházási munkálatok.  

Hornyák Lajos hangsúlyozta: a centrumot – amely 2013 végére elkészül és 2014 elejétől fogadja az első betegeket – a legkorszerűbb sugárterápiás gépekkel és műszerekkel szerelik fel. A főorvos felhívta a figyelmet arra is, hogy az onkológus szakorvosok mellett a veszprémi Pannon Egyetemről magasan képzett sugárfizikusokat, sugárbiológusokat tudnak majd felvenni a centrumhoz.

Rámutatott: további 10-15 ágy áll majd rendelkezésre az egynapos ellátásra. Kitért arra is, hogy a 3,6 milliárd forintos fejlesztési összegből 200-300 milliós tételben a Bakonyban lévő, farkasgyepűi pulmonológiai intézetnél is lesz onkopulmonológiai fejlesztés a rákos tüdőbetegek vizsgálata és gyógyítása érdekében.

A főorvos elmondta, hogy az új centrumban az alagsorban helyezik el a sugárterápiás részleget, a földszinten a járóbeteg-szakellátást oldják meg, az emeleten pedig a fekvő betegek gyógyítása zajlik majd. A centrum mellett kialakítanak egy új helikopter-leszállóhelyet is, a jelenlegit ugyanis beépítik – tette hozzá.

Hornyák Lajos ismertetése szerint 1,8 milliárd forint jut majd a sugárterápia gép- és műszerparkjára és legalább 100 milliót fordíthatnak kemoterápiás és infúzió-összeállító laborra, speciális ágyak beszerzésére, lélegeztetőgépekre és az informatikai hálózat létesítésére. Ki kell építeni az állandó betegfelügyeleti rendszert is – jegyezte meg. A tervek szerint 62 alkalmazottja lesz a regionális onkológiai centrumnak, köztük 14-16 szakorvossal és további hat diplomással számolnak, ugyanis szükség lesz sugárfizikusokra, gyógyszerészekre, informatikusokra és diplomás nővérekre is.

Kapcsolódó cikkek:
Rákkutatás a betegek részvételével Veszprémben is

Ellátóhelyek, segítő szolgálatok, civil szervezetek Veszprém megyében

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top