Sokszor megszegjük az orvos utasításait

Mind az akut, mind a krónikus betegek egy részére jellemző, hogy megszegik orvosuk tanácsait, s nem tartják be a gyógyszerszedésre vonatkozó utasításokat, illetve nem a megjelölt időben vesznek részt a kontrollvitzsgálatokon.

A magyar felnőtt lakosság közel harminc százaléka szegi meg akut betegség során az orvos utasításait, és a betegek kevesebb, mint fele megy vissza kontrollvizsgálatra orvosához – derül ki a Szinapszis Kft. által a Webbeteg egészségportál kérésére készített felmérésből.

Zömében az idősebb, alapfokú végzettséggel rendelkezők veszik legkomolyabban a kontrollvizsgálat fontosságát, bár az egészségügy iránt érdeklődők körében is nagyobb az aránya a kontrollra járóknak az átlagnál.

A magyar felnőtt lakosság 45 százaléka szed valamilyen gyógyszert folyamatosan, egynegyedük azonban nem tartja be az orvos utasításait. A fiatalabbak (26-35 év közöttiek) körében még rosszabb az utasítást megszegők aránya: a fiatalok 44 százaléka szegi meg az utasításokat és csak 28 százalékuk egyeztet erről orvosával.

Külön figyelmet érdemel, hogy a krónikus betegek körében sem jobb az utasítást betartók aránya az átlagosnál: csak 73 százalékuk tartja be maradéktalanul az orvosi javaslatot, míg az utasítást megszegők mindössze 15 százaléka egyeztet erről orvosával.

A folyamatosan gyógyszert szedők 81 százaléka megy vissza orvosához az általa szedett készítménnyel kapcsolatosan a szakember által adott időpontban. Ebben a betegkörben is jellemző továbbá, hogy a 26-35 év közötti, jellemzően felsőfokú képzettségűek, illetve a fővárosiak veszik legkevésbé komolyan az orvosi kontroll fontosságát – áll a felmérésről készült beszámolóban.

Kapcsolódó cikkek:
Az orvos csak úgy segíthet, ha találkozunk vele
Nem tudják a rákbetegek mi vár rájuk
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtõl
Itthon többen halnak meg rákban mint máshol

Top