Szakápolók országos versenye

Immáron második alkalommal rendezik meg azt a nagyszabású versenyt, amelyen az ország különböző településeiről érkező egészségügyi szakdolgozók csapatai a gyakorlatban mérik össze szaktudásukat, ügyességüket. A 2011. május 4-i versenynapon a “rutin feladatok” (mint például infúzió bekötése, kötözés) mellett vészhelyzetek elhárítása, újraélesztés is szerepel a verseny próbatételei között.

A verseny legfontosabb üzenete az, hogy a magyar egészségügyben az alacsony bérek, nehéz körülmények ellenére is van valami, amire a betegek ma is biztosan számíthatnak: ez pedig nem más, mint a hivatás szeretete és az európai szintű szakmai tudás – olvasható a Weborvos összefoglalójában. A megmérettetésre az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (1528 Budapest, Szanatórium utca 19.) 2011. május 4-én kerül sor. A versenyen a 10 csapat méri össze elméleti és gyakorlati tudását.

A szakmai verseny két fordulóból áll: délelőtt a betegágy mellett végzett gyakorlati feladatok megoldásával indul a program. Ezt követően a második fordulóban a csapatok bemutatása, játékos activity, illetve villámkérdések is szerepelnek. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az egyik legnépesebb hivatásrendi köztestület, a tagság létszáma 45 ezer főt meghaladja. A fontos közfeladatokat ellátó szervezet továbbra is igyekszik fenntartani a magas szakmai színvonalat, és kiterjedt oktatási tevékenységgel, illetve e rendezvény megszervezésével szolgálja tagjainak érdekeit.

Kapcsolódó cikkek:
Ápolási tapasztalatok: a betegek és a sugárkezelés
Sugárkezelés: házi és kórházi praktikák
Amikor második otthonná válik a kórház…

Top