Tisztújításra készül a vastagbélrákos egyesület

Augusztus 7-én, szombaton rendkívüli közgyűlést tart a vastagbélrákos és végbélrákos betegeket képviselő Meggyógyulhatsz Egyesület. Az ok: az egyesület elnöke, a vastagbélrákos betegekért és családjaikért idehaza és nemzetközi szinten is aktívan és harcosan kiálló
Dobolyi László a közelmúltban elhunyt.

Dobolyi László évekig küzdött a vastagbélrákkal, majd májáttétekkel,
a betegséggel kapcsolatban számos fórumon kiállt a sorstársakért és az egészségesekért. Nem kerülte a konfliktusokat sem döntéshozókkal, sem politikusokkal annak érdekében, hogy Magyarországon végre elindulhasson az átfogó szűrővizsgálat, hogy – mint fogalmazott – minél kevesebben kerüljenek olyan helyzetbe, mint önmaga. Célja volt, hogy a már diagnosztizált betegek is kapják meg a legkorszerűbb kezeléseket. Az egyesület 2006-os alakuló ülésétől kezdődően Dobolyi László ott volt csaknem minden lehetséges rendezvényen, civil és politikai fórumon, ahol elő tudta mozdítani az ügyet, amire feltette az életét.

Kitartóan részt vett az onkológiai kezeléseken, amelyek révén több évvel tovább maradhatott családjával és a betegtársakkal. Távozásával a sorstársak nem adják fel: továbbra is minél többeket, betegeket és családtagokat szeretnének megnyerni, hogy nem szégyellve, hanem felvállalva a betegséget, csatlakozzanak, mert minden ember növeli az összefogás erejét, s a közösség támogatása erőt ad a betegség ellen harcolóknak saját küzdelmükben is.

A közgyűlésnek augusztus 7-én 11 órától a fővárosi Szent László Kórház 1-es pavilonjában működő Tűzmadár Ház ad otthont.

Kapcsolódó cikkek:
Próbáljuk meg elkerülni a halálos betegséget
Rákbetegség: nincs miért szégyenkezni
Telefonos szolgálat indult a vastagbélrákos betegek szolgálatára
A vastagbélrák és végbélrák kezelése

Top