Több száz kerékpáros az emlőrák ellen

Tavalyhoz hasonlóan idén is közös kerékpározással hívják fel a figyelmet a mellrákellenes küzdelem fontosságára Hódmezővásárhelyen. A szervezők ezúttal is több száz résztvevőre számítanak.

A kerékpározás az Egészséges Vásárhely Program (EVP) által szervezett kétéves emlőszűrő program záróeseményének része, a program keretében 43 százalékról 69 százalékra emelkedett az emlőszűrésen részt vevő nők aránya Hódmezővásárhelyen. A 26 százalékos növekedést egy új szűrésszervezési modell alkalmazásával érte el az EVP, amelyben kiemelt szerepet vállaltak a háziorvosok, asszisztensek és nővérek, valamint a városi szociális szakemberek. Az emlőszűréseknek azért van kiemelt jelentősége a mellrákellenes küzdelemben, mert az időben felfedezett megbetegedés tízből kilenc esetben jó eséllyel gyógyítható.

Az Egészséges Vásárhely Program 2009-ben indította útjára emlőszűrő programját azzal a céllal, hogy a város 45-65 éves női lakosai körében növelje a szűrésen részt vevők arányát. A programot egy alapítvány támogatta és együttműködő partnerként részt vett benne a Magyar Rákellenes Liga, valamint a helyi szociális ellátásokat összefogó Kapcsolat Központ is.

A figyelemfelhívó közös kerékpározás 2011. október 21-én pénteken, 15 órakor indul a hódmezővásárhelyi Kossuth térről.

Kapcsolódó cikkek:
Sokan voltak a Lánchídon a mellrák ellen demonstrálni
Emlőrák: a szűrés a leghatásosabb fegyver
Mellrák: nem helyettesíti a hőtérkép a mammográfiát
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Emlőrák (mellrák)
Halász Judit és a mellrák: nem feledett életöröm

Top