Több száz rákbeteg, több száz orvos az MKOT kongresszuson

Több száz daganatos beteg részvételével kezdődött meg a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) VI. Kongresszusához kapcsolódó kísérőrendezvények sora Budapesten. A betegnapon a rák örökölhetőségéről éppúgy előadás hangzott el, mint az étrend-kiegészítők szabályozatlan piacának anomáliáiról, a betegek által megfontolandó és elvetendő étrendi javaslatokról, a pszichológiai megküzdésről. Bemutatkozott a vastagbélrákos betegekért dolgozó Meggyógyulhatsz Egyesület, s a független, hirdetések nélküli betegtájékoztatást zászlajára tűző Rákgyógyítás magazin.

Prof. dr. Bodoky György, a konferencia elnöke a betegnap megnyitóján úgy fogalmazott: fontos a rákbetegek közvetlen részvétele a tudományos találkozókon. Egyrészt ezáltal az orvosok a kórházi kereteken kívül is közvetlen visszacsatolást kapnak a betegeket érintő problémákról, kérdésekről, másrészt a daganatos betegek lehetnek a leghitelesebb szószólói a társadalom és a döntéshozók felé annak, hogy a rák nincs tekintettel gazdasági ciklusokra vagy válságra, a szűrővizsgálatok és a daganatellenes terápiák kérdése nem tűr halasztást, a betegeknek nem lehet azt mondani, hogy várjanak türelemmel.

A kongresszus orvosoknak szóló üléseinek fő témaköreit a területek legkiválóbb külföldi képviselői tekintik át hazai előadások kíséretében. Kiemelt figyelmet fordítanak a vastagbéldaganatok korszerű kezelésének megbeszélésére, az emlőrák gyógykezelésének legújabb eredményeire, az urogenitális daganatok korszerű kezelésére. Megvitatják az áttétes daganatok elleni küzdelem legújabb lehetőségeit.

Külön szekciót szerveztek az onkológiai szaknővérek számára, a háziorvosoknak továbbképző szemináriumot hirdettek, s a gyógyszerészi gondozás is önálló szekciót kapott.

Valamennyi témában a terület világszerte elismert szakemberei tartanak áttekintő bevezető előadást. A csütörtök délutáni ünnepélyes megnyitón Prof. Aimery de Gramont, a klinikai onkológia egyik legmeghatározóbb személyisége tart előadást a vastagbéldaganatok korszerű terápiájáról. Pénteken előad Dennis J. Slamon, aki az emlődaganat célzott terápiájában szerzett elévülhetetlen érdemeket, ő az USA egyik legismertebb onkológusa, aki tagja az amerikai elnök tanácsadói testületének is. Az uroonkológiai daganatokról Manuela Schmidinger professzor asszony, a Bécsi Egyetem uroonkológiai tanszékének vezetője értekezik. Szombaton az áttétekről David Kerr professzor, az Európai Klinikai Onkológiai Társaság elnöke tart referátumot.

A külföldi előadókon túl sok előadásban a magyarországi onkológiai centrumok orvosai számolnak be a klinikai kutatásokban szerzett tapasztalataikról, kutatási eredményeikről. A tudományos programban a daganatellenes kezelések mellett kiemelt hangsúlyt kap, miként lehet megőrizni, visszaadni a rákbetegek életminőségét, illetve gondoskodni arról, hogy az minél kevésbé szenvedjen csorbát.

Kapcsolódó cikkek:
A gyógyulás mellett egyre nagyobb hangsúly az élet minõségén is
Kinek jusson korszerû gyógyszer?
Mi lesz az eredeti onkológiai gyógyszerekkel?
Megéri meggyógyítani a rákbetegeket

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top