Tüdőrák: tiltakozás és gyógyítás

Demonstrációt szerveztek a tüdőrák ellen, hogy felhívják a figyelmet a rák megelőzésére és a gyógyítás lehetőségeire, a tüdődaganatok ellen is bevethető onkológiai terápiák által nyújtott életesélyekre. A tiltakozás sajátossága, hogy nem egy szervezet, egy intézkedés vagy egy hatalmi döntés ellen szólt, hiszen a magyarországi tragikus tendenciákon, az ország világelsőségén egyedül a magyarok tudnának változtatni. Ennél könnyebben nem is lehetne életek ezreit megmenteni évente: csak le kellene tenni a cigarettát.
A tüdőrákos betegek 80-90 százaléka cigarettázik.

Fáklyás felvonulás szerveztek, figyelemfelhívó transzparensekkel vonultak át a Nemzeti Múzeumhoz november 19-én a Célkeresztben a tüdőrák rendezvényen résztvevők. Az orvos-beteg találkozón elismert tüdőgyógyászok és onkológusok, civil szakemberek tartottak előadásokat a mintegy kétszáz érdeklődőnek a tüdőrák legfontosabb aspektusairól, a felismeréstől, megelőzéstől kezdve a kezelési lehetőségeken át a lelki támogatás fontosságáig, hiszen csak 2009-ben 11 ezer ember szembesült a tüdőrákkal, s évente 8 ezren halnak meg a betegség miatt.

Számottevően a dohányzással való felhagyás csökkenthetné a családi tragédiákat. Mivel a betegséget sokszor csak későn fedezik fel (eleinte nincsenek panaszok, illetve azokat a dohányzók a cigarettázás természetes velejárójának tartják), az orvosok már nem tűzhetik ki reális célul az egészség visszaadását, ezekben az esetekben a terápiákkal az életminőségen és az életkilátásokon igyekeznek javítani.

Amint arra dr. Ostoros Gyula onkopulmonológus főorvos kitért, az elmúlt évek során új gyógymódok, az úgynevezett célzott biológiai terápiák jelentek meg e betegségben is. A célzott, elsősorban a daganatsejtek működését és/vagy túlélését gátló gyógyszerek leggyakoribb célpontjai a daganatsejtek felszínén megtalálható speciális jelfogó molekulák, így a célzott biológiai terápiás gyógyszerek csak ezeken a sejteken fejti ki hatásukat; mintha egy háborúban nehézbombázók helyett mesterlövészeket vetnének be.

A daganatos sejt a normális társainál gyorsabban növekszik és szaporodik, így a túléléshez szükséges tápanyagfelvétele is többszöröse a normálisnak. Ebből adódik, hogy ha a tumor sejteket elvágjuk az éltető „utánpótlási vonalaiktól”, akkor a beteg sejt képtelen lesz szaporodni és fenntartani magát. Már pedig a szervezetben a tápanyagokat és az oxigént szállító utánpótlási útvonalak a hajszálerek, amik sejt növekedésével párhuzamosan alakulnak ki és fejlődnek. Kézenfekvő megoldás tehát a daganatos sejtekben növekvő erek képződésének megakadályozása, mivel így a daganatos sejtet megakadályozzuk a fejlődésben és a szaporodásban. A módszer a daganatos sejtek nagyobb tápanyagigénye miatt specifikusan jobban hat a beteg sejtekre – magyarázta a gyógykezelés hatásmechanizmusát a főorvos.

Kapcsolódó cikkek:
A nõknek is joguk lett a tüdõrákhoz
Mindenféle füst megviseli a tüdõt
A light cigi is erõs méreg
Egyre fiatalabbak a tüdõrákosok, több a nõbeteg
A tüdõrák fajtái és típusai
Új gyógymódok, célzott biológiai kezelések tüdõrákban

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top