Urológiai betegek is a betegszervezetben

Egyre szélesebb betegkörért dolgozik a Gyógyulj Velünk Egyesület: az emésztőszervi daganatos betegek után az urológiai daganatokkal szembesült betegek is önálló tagozatot alapítottak.

Kibővítette tevékenységét a Gyógyulj Velünk Egyesület. Eredetileg az emésztőszervi daganatos betegségek (nyelőcsőrák, májrák, hasnyálmirigyrák, gyomorrák, GIST, vékonybélrák, vastag- és végbéldaganat) által érintett betegek hívták életre a Gyógyulj Velünk Egyesületet (GYVE), ám az eltelt időszak tapasztalatainak fényében a civil szervezet elnöksége úgy döntött: egyetlen hozzájuk forduló beteget sem utasítanak el, hanem kiterjesztik tevékenységüket, amely így már nem koncentrálódik az emésztőszervi betegségekre.

Lakos István, a betegszervezet elnöke elmondta: szeretnék megőrizni eddigi értékeiket, azaz ezentúl is lesznek betegségspecifikus programok, ennek érdekében például önálló szekciót hoztak létre az emésztőszervi és az urológiai (vesedaganatos, prosztatarákos, hólyagtumoros) betegek is, illetve nyitottak újabb specifikus csoportok indítására is.

A civil szervezet honlapja a www.gyve.hu címen érhető el, telefonon a (0630) 922-7797-es számon érhető el az egyesület, amely más betegszervezetekkel is keresi a kapcsolatot az ország egész területén.

Top