Vastagbél- és végbélrák: a tumorsejteket célozzák

Bár a vastag- és végbélrákok kezelésében továbbra is megkerülhetetlen az operáció szerepe, a gyógyszeres kutatások az utóbbi időszakban forradalmi változást hoztak a terápiában. Amint az Budapesten, a 2007-es Nemzeti Rákellenes Napon elhangzott, ma a betegséggel orvoshoz kerülőknek hosszabb távon tudnak jobb életkörülményeket biztosítani, s a célzott terápiák terjedésével a kezelések is kevesebb mellékhatással járnak. Az előadók emellett ugyanakkor nem győzték hangsúlyozni: csak azokon tudnak nagyobb eséllyel segíteni, akik idejében orvoshoz kerülnek.

Ma már a vastag- és végbélrákot az orvosok nem tekintik halálos betegségnek, legalábbis amennyiben idejében felismerik és kezelhetik azokat – jelentette ki előadásában Bodoky György, a Szent László Kórház onkológiai osztályának főorvosa.

A részletekről elmondta: a tumor I-es stádiumában csaknem biztos a gyógyulás, ám a II-es és a III-as stádiumú daganatok esetében is jóval nagyobb esély van a felépülésre, s az életminőség minél hosszabb ideig való fenntartására mint akár néhány évvel ezelőtt volt.

Bodoky György az eredményeket elsősorban a gyógyszeres terápia fejlődésének tulajdonította, mondván: a kifejezetten a daganatsejteket pusztító célzott terápiák több válfaja is kialakult és elterjedőben van. A főorvos két alapvető célzott terápiát különített el: az egyik esetében a tumorsejtek osztódását igyekeznek meggátolni azáltal, hogy a gyógyszerkészítménnyel a daganat jelátvivő receptorait károsítják.

A másik módszer a daganatos érgátlás, amely révén elérhető, hogy az önmaga táplálására magát saját érhálózattal körülvevő tumor erei elsorvadjanak, ezáltal ne jussanak elegendő tápanyaghoz és oxigénhez a ráksejtek. A célzott terápiák előnye, hogy kímélik az egészséges sejteket, így nem járnak annyi mellékhatással, mint a konzervatív kemoterápia. A célzott terápiák alkalmazhatóságáról az orvosok a beteg általános állapota, kórelőzményei, betegségtípusának és stádiumbesorolásának figyelembevételével döntenek.

Nemcsak Bodoky György, hanem Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke és Dobolyi László, a közelmúltban alakult Meggyógyulhatsz Egyesület vezetője is hangsúlyozta: fontos, hogy a betegek elegendő információt kapjanak terápiájukról és tisztában legyenek a legújabb tudományos eredményekkel. Az előadók egyetértettek abban is, hogy a rákbetegeknek bármilyen kórban is szenvedjenek, nem szabad szégyelniük betegségüket.

Dobolyi László kiemelte: nemcsak betegeket, de hozzátartozóikat és minden segíteni akaró embert várnak az ország minden részéből az egyesületbe, hogy minél több fórumon essék szó arról, miként lehet megelőzni, illetve időben felismerni a kórt. A leghitelesebb szószólók azok, akik maguk is érintettek.

Bár a tünetek gyakran eléggé általánosak, így kiváltójuk többféle betegség is lehet, ám nem szabad halogatni az orvoshoz fordulást, ebben az esetben nem igaz ugyanis a mondás, hogy “az idő mindent megold.”

Melyek a figyelmeztető jelek, amelyeket nem szabad elbagatellizálni?

A panaszok közül kiemelhető a székelési szokások megváltozása (ez járhat akár hasmenéssel, akár székrekedéssel), a véres széklet, a hasi fájdalmak (puffadás, görcsök, teltségérzés), testsúlyvesztés, visszér a lábakon, visszértrombózis, fáradékonyság. 50 év felettieknek akár panaszmentesen is indokolt a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel. Őszintének kell lenni: senki sem állítja, hogy egy fizikális vizsgálat kellemes. De mindössze néhány percet vesz igénybe, s életet menthet.

Vastagbél- és végbélrák: a tumorsejteket célozzák

Bár a vastag- és végbélrákok kezelésében továbbra is megkerülhetetlen az operáció szerepe, a gyógyszeres kutatások az utóbbi időszakban forradalmi változást hoztak a terápiában. Amint az Budapesten, a Nemzeti Rákellenes Napon elhangzott, ma a betegséggel orvoshoz kerülőknek hosszabb távon tudnak jobb életkörülményeket biztosítani, s a célzott terápiák terjedésével a kezelések is kevesebb mellékhatással járnak. Az előadók emellett ugyanakkor nem győzték hangsúlyozni: csak azokon tudnak nagyobb eséllyel segíteni, akik idejében orvoshoz kerülnek.

Ma már a vastag- és végbélrákot az orvosok nem tekintik halálos betegségnek, legalábbis amennyiben idejében felismerik és kezelhetik azokat – jelentette ki előadásában Bodoky György, a Szent László Kórház onkológiai osztályának főorvosa.

A részletekről elmondta: a tumor I-es stádiumában csaknem biztos a gyógyulás, ám a II-es és a III-as stádiumú daganatok esetében is jóval nagyobb esély van a felépülésre, s az életminőség minél hosszabb ideig való fenntartására mint akár néhány évvel ezelőtt volt.

Bodoky György az eredményeket elsősorban a gyógyszeres terápia fejlődésének tulajdonította, mondván: a kifejezetten a daganatsejteket pusztító célzott terápiák több válfaja is kialakult és elterjedőben van. A főorvos két alapvető célzott terápiát különített el: az egyik esetében a tumorsejtek osztódását igyekeznek meggátolni azáltal, hogy a gyógyszerkészítménnyel a daganat jelátvivő receptorait károsítják.

A másik módszer a daganatos érgátlás, amely révén elérhető, hogy az önmaga táplálására magát saját érhálózattal körülvevő tumor erei elsorvadjanak, ezáltal ne jussanak elegendő tápanyaghoz és oxigénhez a ráksejtek. A célzott terápiák előnye, hogy kímélik az egészséges sejteket, így nem járnak annyi mellékhatással, mint a konzervatív kemoterápia. A célzott terápiák alkalmazhatóságáról az orvosok a beteg általános állapota, kórelőzményei, betegségtípusának és stádiumbesorolásának figyelembevételével döntenek.

Nemcsak Bodoky György, hanem Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke és Dobolyi László, a közelmúltban alakult Meggyógyulhatsz Egyesület (www.meggyogyulhatsz.hu) vezetője is hangsúlyozta: fontos, hogy a betegek elegendő információt kapjanak terápiájukról és tisztában legyenek a legújabb tudományos eredményekkel. Az előadók egyetértettek abban is, hogy a rákbetegeknek bármilyen kórban is szenvedjenek, nem szabad szégyelniük betegségüket.

Top