Vastagbélrák: miért nem ismerik fel időben!?

Magyarországon évente körülbelül ötezren halnak meg vastag- és végbélrákban. A halálesetek nagy része megelőzhető lenne rendszeres szűrővizsgálattal. A szakemberek azt ajánlják, hogy ötven éves kor felett, még ha nincsenek is tünetek, évente ajánlatos eljárni székletvérvizsgálatra, vastagbéltükrözésre pedig 5-10 évente. Ha azonban valaki úgy tapasztalja, hogy székelési szokásai megváltoztak, forduljon minél előbb szakorvoshoz.

Ma Magyarországon évente mintegy 9 ezer új vastagbélrákos esetet ismernek fel, miközben körülbelül 5 ezren a betegség következtében haláloznak el. “A halálozások nagy része megelőzhető lenne, ha az ötven év felettiek rendszeresen járnának szűrővizsgálatra” – idézi az Origo tudósítása az Országos Onkológiai Intézet és a Kor Kontroll Társaság laikusoknak, rákbetegeknek tartott nyílt napján elhangzottakat.

A vastag- és végbéldaganatok szinte kivétel nélkül a bélpolipokból alakulnak ki. A vastagbélpolip egy szemölcsszerű kinövés a bél falán, a bélcsatorna ürege felé. Szövettanilag a polip többféle lehet, ez határozza meg a daganatos elfajulás kockázatát.

Az egészséges vastagbél-nyálkahártyából az életet veszélyeztető vastagbélrák soklépcsős folyamat során alakul ki, amely átlagosan tíz év alatt megy végbe. Ezért a megelőző állapotok időbeni felismerésével a rák kialakulásának kockázata jelentősen csökkenthető. Ráadásul a vastag- és végbélrák a többi ráktól eltérően különösen hatékonyan kiszűrhető, és többféle szűrési módszer is létezik vizsgálatára.

Európa-szerte az ötven éven felüliek körülbelül harminc százalékában, a hetven év felettieknek pedig ötven százalékában fordulnak elő polipok, viszont a polipoknak csak kevesebb mint egy százalékából alakul ki vastagbélrák.

Mivel a polipok legtöbbször nem okoznak tüneteket, időszakos vérzés is csak a betegek kevesebb mint öt százalékában észlelhető, ezért sok beteg nem fordul orvoshoz. Az onkológus szakemberek szerint azonban ötven év felett ajánlatos évente székletvérvizsgálatot végeztetni.

A vizsgálat neve alapján laikus ember könnyen arra gondol, hogy ha nem véres a széklete, nincs is szüksége székletvérvizsgálatra. Ez a teszt azonban elsősorban a szemmel nem látható, rejtett vérzést mutatja ki, a vér pedig a sérülékeny felszínű polipokból származik. A székletvérvizsgálat megbízhatósága 50 százalék, korszerűbb típusáé 70 százalék. Ha valakinek a vizsgálata pozitív eredményt hoz, a következő lépés az endoszkopós, azaz a vastagbéltükrözéses vizsgálat, amelynek megbízhatósága már 100 százalék.

Kapcsolódó cikkek:
Hogyan kell felkészülni a béltükrözésre?
Béltükrözés: a gyógyítás alapja a diagnózis
A vastagbélrák és végbélrák rizikófaktorai
Vastagbél- és végbélrák: a tumorsejteket célozzák
8 pont a vastagbéldaganatok ellen

Top