Védőnők keresik az elveszett asszonyokat

Az elméleti és gyakorlati vizsgák letétele, a megfelelő jártasság megszerzése után 110 védőnő kapta kézhez megbízólevelét, így a terepen is elindulhat a méhnyakszűrésen való részvételi hajlandóságot fokozni hivatott védőnői mintaprogram. A kenetvételt akár helyben a településen is elvégzik, csakhogy minél több asszonyt sikerüljön bevonni legalább az elsődleges szűrésbe.

Szeptember végéig a programra tavaly önként jelentkező, mára kiképzett védőnők 168 településen, zömmel kis falvakban keresik fel azt a csaknem 30 ezer, 25-65 év közötti nőt, akinek éppen ebben az időszakban esedékes a népegészségügyi, térítésmentes méhnyakszűrése, és akik közül sokan még sohasem voltak ilyen vizsgálaton – tudósít a Weborvos. A postás helyett a tisztiorvosi szolgálat meghívó leveleit már a saját védőnőjük kézbesíti nekik, s nemcsak a “behívót” viszi, hanem információt a vizsgálat szükségességéről, menetéről és egyben azt is felajánlja majd, hogy a néhány perces, fájdalommentes kenetvételt a nővédelmi tanácsadás keretében helyben, a védőnői helyiségben maga végzi el.

A vizsgálat nem kötelező, bárki dönthet a nőgyógyász mellett és sajnos akár úgy is, hogy megint lemond a lehetőségről. Az is igaz, hogy a mintavétel nem pótolja a komplex nőgyógyászati vizitet, viszont jó alkalom arra, hogy akár félnapos utazgatás és várakozás nélkül elkészüljön a méhnyakrák megelőzésében, illetve korai felismerésében és gyógyításában oly fontos első lelet – hangsúlyozták a programgazdák.

Nem csak a világban már évek óta zajló, hasonló programok sikere, hanem a programot kísérő eddigi jó hazai visszajelzések is bíztatóak, ezért azt várják, hogy a védőnők iránt a terhesgondozás, illetve a kisgyermekek ellátásának támogatása során megszülető bizalom erre a feladatra is átsugárzik majd, és sikerül minél többeket bevonni a szűrőprogramba. Az első körben kimaradt védőnők is lelkesek, már most újabb 94 jelentkező lenne, ha elindulna a képzés.

Kapcsolódó cikkek:
Méhnyakrák
Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV?
A védõnõk is gyõzködnek: tessék szûrésre menni!
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtõl
Az orvos csak úgy segíthet, ha találkozunk vele
Szûrések: legyen bütethetõ a mulasztás?

Top