Vetélkedtek a nővérek: nemcsak ápolni tudnak

Hagyományteremtő szándékkal országos vetélkedőt rendezett a szakdolgozói kamara a nővéreknek.
Az elméleti és gyakorlati tudást összemérő versenyre Zala, Fejér, Veszprém megyéből és Budapestről érkeztek azok a csapatok, amelyeknek a tavalyi szakdolgozói vetélkedők során az első három helyet sikerült megszerezniük.

Amint a Weborvos beszámolójából kiderül, a szakmai verseny két fordulóból állt: délelőtt a betegágy mellett végzett alap- és szakápolási feladatokban – beleértve rehabilitációt is –, mérték össze tudásukat a nővérek. A második fordulóban bemutatkoztak a csapatok, majd harminc kérdésből álló tesztet írtak anatómia, orvosi latin, klinikai és ápolástani ismeretekből. Ezt követően játékos activity következett, végül a szakmai és általános műveltségre fókuszáló villámkérdésekre került sor.

Az eredmények értékeléséhez az ápolásvezetőkből és kamarai tisztségviselőkből álló gyakorlati zsűrin kívül az Egészségügyi Minisztérium, az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, valamint a kamara országos szervezete is felkérést kapott. A zsűri elnöki tisztét Balogh Zoltán, a MESZK elnöke látta el. Elsők lettek a pápaiak, második helyen a dél-pesti kórház, a harmadikon pedig a fővárosi Péterfy utcai kórház csapata végzett.

Top