Kiderült, hogy ki az Év Onkológusa

A Nemzeti Rákellenes Napon átadták a Dollinger Gyula emlékérmet annak az onkológus szakorvosnak, akit a betegek jelölése alapján 2011-ben kiérdemelte az Év Onkológusa
kitüntető címet.

Dr. Nagy Emese, a Hatvani Kórház onkológus főorvosa, a rákbetegek sorstársközösségének patronálója vehette át a Dollinger Gyula emlékérmet a Nemzeti Rákellenes Napon. A díjat a Magyar Rákellenes Liga adományozza minden évben annak az onkológusnak, akit a betegek a legnagyobb arányban ajánlanak szakmai tudása, s embersége, lelkiismeretessége nyomán.

Dr. Dollinger Gyula professzor (1849. ápr. 10. – 1937. márc. 2.) élete, munkássága sokak számára adhat ösztönző ihletet, iránymutatást. A rák elleni küzdelem nem a csodákat ígérőktől lesz eredményes, hanem a szakmailag felkészült, az új iránti érdeklődő lelkes emberektől. Dollinger Gyula a betegeket mindig alázatosan szolgálta. Fontos volt számára a megelőzés, már a maga idejében foglalkozott az egészséges életmóddal. Igyekezett egyre korszerűbb eszközöket felhasználni a gyógyításban, majd pácienseit megfelelően rehabilitálni. Saját életével mutatott példát tanítványai előtt. Folyamatosan tanult, az általa kezeltek gyógyulását szakmai szempontból elemezte, érdeklődött az orvostudomány nemzeti és nemzetközi eredményei iránt.

Figyelme idővel a daganatos elváltozások felé fordult. Követte az angol és a német rákstatisztikákat, majd 1904-ben megjelentek a magyar adatok is. Sor került az első hazai rákkongresszusra, a tudós gyógyító nevéhez fűződik az Országos Rák Bizottság megalakítása. Dollinger Gyula a rádiumos kezelés mellett hangsúlyozta a korai műtéti beavatkozás jelentőségét, nézeteit el tudta ismertetni kollégáival is. A műtéti technikákat maga is fejlesztette, majd tanította utódainak. Áldozatos munkája mellett családszerető férj és apa, nagyapa volt. Száz év elteltével is ajánlják minden orvos számára Dollinger Gyula naplójának elolvasását.

Kapcsolódó cikkek:
Nemzeti Rákellenes Nap: alkohol és betegjogok
Az Ön orvosa jó ember?
A beteg is készüljön fel a vizitre!

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top