Merre van a legtöbb tüdőrákos beteg idehaza?

A Nemzeti Rákregiszter 2001-es és 2010-es adatait nemenkénti és megyénkénti bontásban összevetve rendkívül érdekes tendencia rajzolódik ki.

Amint arról a Magyar Nemzet online beszámolt: nemrégen arra világítottak rá, hogy drámaian emelkedik a tüdőrákosok aránya a brit nők körében: az utóbbi 40 évben 73 százalékkal nőtt, miközben a férfiak közt majdnem felével esett a ráta. A Nemzeti Rákregiszter 2001-es és 2010-es adatait nemenkénti és megyénkénti bontásban összevetve rendkívül érdekes tendencia rajzolódik ki.

A legtöbb tüdőrákos esetet – nem meglepő módon – Budapestről jelentették: míg 2001-ben 1359 férfinél és 985 nőnél fedezték fel a tüdő rosszindulatú megbetegedését, addig 2010-ben 1077 férfinél és 972 nőnél. Míg a férfiaknál tíz év alatt körülbelül 20 százalékkal csökkent a megbetegedések száma a fővárosban, addig a nőknél mindössze 2 százalékkal.

A második legtöbb tüdőrákos esetet Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből jelentették: míg 2001-ben 934 férfi betegedett meg, addig 2010-ben 493, vagyis több mint a felével esett a ráta. Ebben a megyében is csökkenő tendenciát mutat a nők megbetegedésének száma, míg 2001-ben 430 nő, addig 2010-ben 280 betegedett meg, vagyis körülbelül 35 százalékkal csökkent a megbetegedések száma a nőknél.

A harmadik legveszélyesebb megye, ami a tüdőrákos megbetegedéseket illeti, Pest. Itt 2001-ben 736, 2010-ben pedig mindössze 660 férfi megbetegedést jelentettek, ez mindössze 11 százalékos csökkenés. Pest megyében a nőknél nőtt a tüdőrákos megbetegedések száma az elmúlt 10 évben: 333-ról, 348-ra. Sajnos ez a növekvő tendencia figyelhető meg a legtöbb megyében, ami a gyengébbik nemet illeti. A legmegdöbbentőbb ugyanis az adatokat végignézve az, hogy míg a férfiaknál – öt megyét kivéve: Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Veszprém – tíz év alatt jelentősen csökkent a tüdőrákos megbetegedések száma, addig a nőknél Budapesten és öt megyében – Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala – csökkent mindössze, a többi megyében pedig jelentősen nőtt ez a szám. Az országos adatok is ezt a tendenciát erősítik, míg a férfiaknál 2001-ben 7732 megbetegedés történt, addig 2010-ben 6613, vagyis 15 százalékos csökkenésről beszélhetünk országosan. A nőknél 2001-ben 3629-en betegedtek meg összesen tüdőrákban, 2010-ben pedig 3922-en, vagyis a gyengébbik nemnél nőtt a megbetegedések száma.

Milyen esélyeik vannak a rákos betegeknek Magyarországon?
A következő évtizedekben gyors iramban fog nőni a daganatos megbetegedések száma – vetíti elő a WHO legújabb jelentése. Az, hogy a diagnózis felállítása után mennyi esélye van a betegnek a túlélésre, nagyon is függ attól, hogy hol él. Megpróbáltunk utánajárni, hogy milyen esélyei vannak a rákos betegeknek Magyarországon.

Kapcsolódó cikkek:
A tüdõrák kialakulása és következményei
Tüdőrák: több mint 10 ezer új beteg évente, leggyakoribb a nem-kissejtes tüdődaganat
Egyre fiatalabbak a tüdőrákosok, több a nőbeteg

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top