Tisztújítás a Magyar Tudományos Akadémián

Tisztújító közgyűlést tartottak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjai. A résztvevők megválasztották az MTA elnökét, főtitkárát és főtitkár-helyettesét, valamint alelnökeit, az elnökség egyes tagjait, a közgyűlési bizottságok tagjait és vezetőit, többek között a Doktori Tanács, a Felügyelő Testület, a Tudományetikai Bizottság és a Vagyonkezelő Testület tagjait.

Az Akadémia elnökévé újabb három évre Pálinkás József jelenlegi elnököt (képünkön) választották meg a Közgyűlés tagjai. Az akadémikus ezzel második elnökségi ciklusát kezdi meg az MTA élén. A tagok főtitkárrá Németh Tamás korábbi főtitkárt, főtitkár-helyettessé Csépe Valériát választották meg, aki ugyancsak második ciklusát tölti majd az Akadémia választott vezetőjeként. A Közgyűlés két jelenlegi alelnök megbízatását is megújította. Dudits Dénest élettudományi alelnökké választották, Maróth Miklóst társadalomtudományi alelnökké. A természettudományi alelnök Kroó Norbert megbízatása az idén lejárt, helyére Szász Domokost választották meg a jelenlévők.

Kapcsolódó cikkek:
Új rákkutató tagok a Magyar Tudományos Akadémián
Agyvisszaszívás a magyar tudományos élet fejlődéséért

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top