Mi okozza a tüdőrákot?

Igen kevés azoknak a rosszindulatú daganatoknak a száma, melyek kialakulásának oka annyira egyértelműen tisztázott, mint a tüdőráknak. Általában elmondható, hogy a rákok keletkezéséért elsősorban a normális sejtműködésért felelős gének meghibásodása a felelős, ami miatt kóros sejtnövekedés, illetve sejtosztódás következik be. Kiderült, hogy számos ráktípus esetén külső tényezők – pl. étkezés, életmód, vegyi anyagok és a környezet – okozzák a géneltéréseket, vagy más néven génmutációkat.

A tüdőszövet ― feladatánál fogva ― szoros kapcsolatban van a környező levegővel. Nem meglepő tehát, hogy a tüdő állományába tartósan és nagy mennyiségben bejutó káros vegyületek idővel kóros elváltozásokhoz, nemritkán tüdőrák kialakulásához vezetnek. A tüdőrák esetében sok olyan külső hatást (rizikótényezőt) találtak, melyek szoros kapcsolatban állnak a tüdődaganat kifejlődésével.

Dohányzás

A dohányzás messze a tüdőrák leggyakoribb rizikótényezője. A fejlett államokban a tüdőrákban elhunytak 90 százaléka dohányos. A dohányfüstben lévő rákkeltő anyagok közül legfontosabbak talán a radon és radioaktív bomlástermékei, a nitrózaminok, a benzpirén. A dohányzással eltöltött évek, illetve az elszívott dohánytermék mennyisége határozza meg elsősorban a daganat kialakulásának kockázatát. A passzív dohányzás – főleg gyerekkorban-fiatalkorban – is jelentős rizikótényező. Sajnos a dohányosok jelentős része elbagatellizálja a problémát, s azzal nyugtatja a lelkiismeretét, hogy „ismer ő idős cigarettázót is.” Kétségtelen, hogy vannak olyan emberek, akikben nem fejlődik ki tüdőrák a dohányfüst hatására sem, viszont ebben bízni a tények semmibevételével, önáltatással egyenlő (hiszen akkor még nem szóltunk számos más betegségről, amiért ugyancsak a dohányfüst a felelős).

Radon gáz

A radon színtelen, szagtalan gáz, a rádium bomlási terméke, a második leggyakoribb oka a tüdőrák kialakulásának. Nemdohányzók tüdőrákjának kialakulásáért elsősorban a radon felelős.

Azbeszt

Az azbeszt számos tüdőbetegség okozója, tüdőrák kialakulásáért is felelős. Azbesztnek kitett dohányzók között kifejezetten magas a rizikója tüdőrák kialakulásának. Az azbeszt emellett a mellhártya rosszindulatú daganatának, a mesotheliomának kialakulásáért is felelős.

 

Top