Ismét túlzó egészségügyi reklámokért büntetett a hatóság

Összesen 12 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két vállalkozásra, amelyek nem igazolt gyógyító, illetve megelőző hatásokkal népszerűsítettek egy készüléket, megtévesztve ezzel a fogyasztókat.

A versenyhivatal közleménye szerint a vállalkozások a tájékoztatásokat reklámspotokban, televíziós vásárlási műsorokban, saját honlapjaikon és egyéb termékleírásokban juttatták el a fogyasztókhoz – adta hírül az MTI. A hirdetésekben az eszköz pozitív hatásain túl több konkrét betegséget és azok tüneteit is felsorolták – például gerincproblémák, asztma, allergia, cukorbetegség -, ami azt a látszatot kelthette az érdeklődőkben, hogy a készülék ezekre a problémákra is megoldást nyújt.

A GVH kiemelte azt is: sérülékenyebbek, egészségi állapotuknál fogva kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a reklámokkal szemben azok a fogyasztók, akiknek szervezetében valamilyen működési zavar, rendellenesség áll fenn. A versenyhivatal eljárásában azt vizsgálta, hogy a tájékoztatásokban megfogalmazott állítások megfelelnek-e a valóságnak.

A két cég állításaik igazolására természetgyógyászok véleményét, illetve fogyasztói tapasztalatokat mutatott be, a GVH gyakorlata alapján azonban nem tekinthetők tudományos bizonyítéknak a pozitív terméktapasztalatok, a betegektől, szakmai felhasználóktól származó vélemények – közölte a hivatal. A GVH megítélése szerint a vállalkozások által benyújtott bizonyítékok nem feleltek meg a tudományos ismeretekkel, megalapozottsággal szembeni elvárásoknak, így egyik cég sem tudta bizonyítani, hogy a készülékkel ténylegesen elérhetőek-e a tájékoztatásokban kiemelt egészségi hatások.

A fentiek alapján a GVH megállapította, hogy a vállalkozások fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, ezért az egyik céget csaknem 11 millió, a másikat pedig 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

Kapcsolódó cikkek:
Figyelmeztetés: így ne vásároljunk étrend-kiegészítőt!
Nem szabad mindent készpénznek venni
Veszélyesek lehetnek a csodaszerek
Egyre többet költünk az egészségünkre

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top