Veszélyes étrend-kiegészítők a daganatos betegeknek

A daganatos megbetegedések esetén nem árt vigyázni, nem mindegy, hogy milyen vitamint, étrend-kiegészítőt alkalmazunk. Léteznek olyan táplálékkiegészítők, melyek kifejezetten jó hatással vannak a szervezet állapotára, míg mások mérgezést, majd halált is okozhatnak.

A daganat a szervezet normálistól eltérő működésű sejtjeiből képződő szövetszaporulatot jelent, amely lehet jóindulatú, illetve rosszindulatú – rákos – elváltozás is. Fontos hangsúlyozni, hogy a daganatos megbetegedés nem jelent egyet a halálos ítélettel, az egyes típusoktól és a felismeréskor fennálló állapottól függően eltérő lehet a betegség kimenetele. Az orvosi kezelés elengedhetetlen, még ha mellékhatásai kellemetlenek is.

A kezelésekhez dietetikus által összeállított, gyakran speciális, gyógyászati célra szánt tápszerekkel kiegészített étrend is javasolt. Ezen túlmenően léteznek ételek, étrendek és étrend-kiegészítők, melyeket kifejezetten daganatos betegek számára javasolnak.

A gyógyulás reményében szinte mindent kipróbálnak

A rosszindulatú daganatok hazánkban is sok ezer életet követelnek minden évben. Gyakran későn ismerik fel a megbetegedést, vagy olyan formája jelentkezik a betegségnek, amelynek kezelése kevés sikerrel kecsegtet. Természetes, hogy a gyógyulás reményében az érintettek és családtagjaik szinte minden lehetséges alternatív kezelési módot kipróbálnak. A legnagyobb veszélyt a tudományosan nem igazolt módszerek jelentik. Ezek ártalmasak lehetnek, legrosszabb esetben megrövidíthetik a gyógyulni vágyó életét.

Nem igazolt módszer például a hivatalosan nem létező B17-vitamin (laetril) kiegészítők alkalmazása, amely a kezelésben hatástalan, viszont mérgezésekhez is vezethet. A daganatos betegségek megelőzésében és kiegészítő kezelésében ezzel szemben ígéretesnek látszik a D-vitaminnak és származékainak alkalmazása.

Bármilyen kiegészítő módszert is alkalmazunk, tudnunk kell, hogy az orvosi kezelések hatását az étrend és étrend-kiegészítők adott esetben kedvezőtlenül is befolyásolhatják. Orvossal és dietetikussal egyeztetni kell arról, hogy mikor, milyen kezelések között, illetve alatt mi alkalmazható.

Harc a rákos sejtek ellen

A jelenlegi kutatások számtalan alternatívát kínálnak arra, hogy mely táplálékkiegészítőket hogyan lehet vagy lehetne alkalmazni daganatos betegek esetében. A tüdőrák egyes sejtjei ellen például hatásosak a koleszterincsökkentők – mutatták be bécsi kutatók laboreredményeiket a Madridban zajló európai rákkongresszuson (ESMO). Az egyik előadáson az is elhangzott, hogy lehetséges a kemoterápia a várandósság alatt. Egyes, rák ellen ajánlott antioxidánsok kevésbé alkalmazhatók a dohányosoknál és más, nagy kockázatú csoportoknál, ugyanis növelhetik a tüdőrák veszélyét – derült ki egy új svéd kutatásból.

Forrás: mno.hu

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top