Javaslat a szórakozóhelyek közelében élő nemdohányzók védelmében

Szabó Máté ombudsman felkérte az emberi erőforrások miniszterét, kezdeményezze a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását úgy, hogy lehetőség legyen hatósági fellépésre a szórakozó- és vendéglátóhelyek közelében élők védelme érdekében.

A biztos szerint a nemdohányzók védelméről szóló törvény tavalyi módosítása Európa egyik legkorszerűbb ilyen szabályozása, ám vannak, akik bár nem dohányoznak, megszenvedik a változást. Szabó Máté szerint a helyzetet orvosolni lehetne, ha a törvény lehetővé tenné a hatósági fellépést.

A jogszabály alapján az intézmények zárt helyiségeiben tilos a dohányzás, rágyújtani pedig csak a bejárattól számított öt méteres távolságon kívül, az arra kijelölt helyeken szabad. Többen is panaszolták az ombudsmannak, hogy emiatt a szomszédos lakóházban élők kénytelenek belélegezni az ablakuk alatt dohányzók cigarettájának füstjét.

A népegészségügyi intézet helyszíni ellenőrzése annyit állapított meg, hogy a dohányzásra kijelölt helyet a törvényi előírásoknak megfelelően határozták meg, így intézkedésre nincs lehetőség. A biztos szerint így sérül egészséghez és az egészséges környezethez való jog. A törvény ugyanis nem teszi lehetővé a hatóság számára a fellépést annak érdekében, hogy a szórakozó- és vendéglátóhelyek közelében élők egészségét ne veszélyeztesse a mások dohányzása – fogalmazta meg véleményét az alapvető jogok biztosa.

Az ombudsman jelentése kitért arra is, hogy ebben az esetben lehetőség volna birtokvédelmi és szomszédjogi perek indítására, ám ezek költség- és időigényesek, így a panaszosok ezeket ritkán veszik igénybe. Az alapjogi biztos szerint a jogi szabályozás elsődleges célja a konfliktusok, problémák kialakulásának megelőzése kell legyen.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkársága foglalkozni fog az alapvető jogok biztosának azon kezdeményezésével, hogy legyen lehetőség a hatósági fellépésre a szórakozó- és vendéglátóhelyek közelében élők védelme érdekében – mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Szócska Miklós hozzátette, egyetért az ombudsman kezdeményezésével.

Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos úgy nyilatkozott: a jegyzőknek joga van arra, hogy bármely útszakaszt, bármely területet a lakosság kérésére nemdohányzóvá nyilvánítson. Sok helyen ez már most is így van – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek:
Szigor kell a dohányzás visszaszorításához
Leszokás a dohányzásról: egyre több az ösztönző
Cigarettastop: mérőszalaggal járnak a tisztiorvosok
Üldözik a cigarettát, támogatják a leszokókat

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top