Mi hosszabbíthatja meg az idős emberek életét?

Akár hat évvel is hosszabb lehet a várható élettartamuk azoknak a hetvenes éveikben járó embereknek, akik aktívak maradnak és egészséges életvitelt folytatnak – állítják svéd kutatók.

A stockholmi Karolinska Intézet munkatársai 1810, 75 év feletti embert vontak be követéses tanulmányukba, melynek eredményét a The British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóirat online kiadásában ismertették.

Amint arról az MTI cikke beszámolt, a 18 éven át tartó vizsgálat megállapításai szerint a leginkább egészségesnek tartott életmódot folytató férfiak hat évvel, a nők öt évvel élhetnek tovább. A szakértők hangsúlyozták, hogy sohasem késő elkezdeni az egészségesebb életvitelt, a szokások megváltoztatása még előrehaladott életkorban is növeli az élettartamot. A mozgásszegény életmód, a túlsúly, dohányzás és a mértéktelen ivás ezzel szemben káros az egészség, a jóllét szempontjából, és megrövidíti az életet.

Számos érdekes összefüggés derült ki az adatok elemzéséből. A dohányosok például átlagosan egy évvel korábban haltak meg, ám azok, akik középkorúként leszoktak, csaknem ugyanolyan sokáig éltek, mint azok, akik soha nem dohányoztak. A rendszeres úszás, séta vagy torna körülbelül két évvel hosszabbította meg a várható élettartamot. Azok az emberek, akiknek széles családi vagy baráti köre volt, másfél évvel éltek tovább, mint azok a kortársaik, akiknek nem volt.

Valamennyi adat kombinálásából számolták ki a kutatók, hogy a legegészségesebb életmódot folytató férfiak hat, a nők pedig öt évvel hosszabb életre számíthatnak. Úgy találták, hogy még 85 éves korban is négy évvel hosszabbította meg az életet az alacsony kockázatú életvitel – idézte a tanulmány eredményét a BBC hírszolgálata nyomán az MTI.

Kapcsolódó cikkek:
Az amerikai idősek tényleg nem félnek az öregedéstől?
Pályázat a hosszú élet génjének megtalálásáért
Genetikai kristálygömb: akarjuk tudni meddig élhetünk?
Hosszabb élet a gyógyszerek által
Iskolázottság: 16 év is lehet a különbség
Egyenlőtlen esélyekkel küzdenek a rákbetegek

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top