Nemdohányzók védelme: fontos kérdések és válaszok

A Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény módosításaihoz kapcsolódó türelmi időszak végétől július 31-ig már közel húszezer ellenőrzést végeztek a közegészségügyi felügyelők az országban. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy a kifogásolási arány jóval 1 százalék alatt állandósulhat. Júliusban – a megelőző hónaphoz hasonlóan – átlagosan mindössze 2-3 kifogás jutott ezer vizsgálatra vetítve – tudatta Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közleménye.

A Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény (NVT) szabályainak betartását a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei kistérségi intézetei vizsgálják. Az ÁNTSZ munkatársai júliusban legtöbb esetben munkahelyeket (39%) kerestek fel. A legnagyobb arányban a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységeknél találtak kifogásolni valót (44%), de munkahelyeken, szállodában és közforgalmú intézményben is előfordultak szabálytalanságok. Ez utóbbi kategóriába tartoznak például az üzletek, a bevásárlóközpontok, a sportlétesítmények és a felsőoktatási intézmények.

A júliusi jogsértések miatt várhatóan 560.000 forint bírságot kell befizetniük a szabálytalankodóknak. Ez ugyan több mint háromszorosa a júniusi értéknek, de még így is jóval elmarad a türelmi időszak lejártát követő két hónapban milliós nagyságrendben kiszabott bírságok összegétől.

A közegészségügyi felügyelők az általános ellenőrzések részeként és célirányosan is végeznek vizsgálatokat. Kiemelt figyelmet fordítanak azokra az egységtípusokra, amelyeknél a tapasztalatok szerint magasabb a kifogásolási arány, továbbá utóellenőrzésekkel győződnek meg arról, hogy a hiányosságokat az üzemeltetők megszüntették-e. A NVT szabályainak megsértésével kapcsolatosan az Országos Tisztifőorvosi Hivatalhoz (OTH) és a kistérségi/kerületi intézetekhez is érkeznek bejelentések, melyeket minden esetben kivizsgálnak.

A dohányzás a legjelentősebb megelőzhető halálok a fejlett országokban így Magyarországon is. Hazánkban a lakosság 29%-a dohányzik, a nők és a férfiak napi átlag cigarettafogyasztása az unió átlaga feletti. A tüdőrákban elhunytak számát tekintve Magyarország világelső, ennek a betegségnek a 90 százaléka a dohányzás számlájára írandó. A passzív dohányzás jelentős népegészségügyi és gazdasági terhet jelent, amelynek csökkentése a dohányzás visszaszorításának fontos területe. Ezt a célt szolgálja a Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény 2012 januárjától életbe lépett módosítása.

Az ÁNTSZ tapasztalatai azt mutatják, hogy a tulajdonosok, üzemeltetők és az állampolgárok is megértették a nemdohányzók védelméről szóló szabályozás fontosságát és alapvetően jogkövető magatartást tanúsítanak. Az elmúlt időszakban több olyan történet is eljutott a szervezethez, amelyekben állampolgárok arról számolnak be: éppen a szabályok változása késztette őket arra, hogy abbahagyják a dohányzást áll a közleményben.

Az ellenőrzések során felmerült kérdések és az OTH-hoz érkezett megkeresések alapján, az elmúlt hónapok tapasztalatait is összegezve az ÁNTSZ honlapján közzétették a leggyakoribb kérdéseket és az azokra adott válaszokat, amelyek ide kattintva érhetők el.

Kapcsolódó cikkek:
Így teszi tönkre a füst a csontokat
Mikor javulhatnak a statisztikák a dohányzási tilalom után?
A dohányzásról leszokást segítő honlapot indított az egészségügyi államtitkárság
Miért nem érdeklik a dohányosokat a tragédiák?
Dohányosok az onkológiákon
Tüdőrák: 95 százalékban a dohányzás a felelős
A light cigi is erős méreg
Dohánytilalom: működik a bejelentővonal
Rák és fájdalmak: nehezebb a dohányosoknak
Dohányzás: 19 percenként egy halott
SOS segítség, hogy ne füstöljön tovább
A dohányzás butítja a férfiakat

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top