Népszavazás a dohányzásról, engednék az eutanáziát?

Több, egészségügyi vonatkozású határozatot is hozott az Országos Választási Bizottság (OVB), ezek szerint – megfelelő mennyiségű aláírás összegyűjtése esetén – akár népszavazás kiírása is lehetséges a cigarettázás közterületi tiltásáért, a Parlamentnek pedig esetleg napirendre kell tűznie az eutanázia kérdését.

Amint arról az MTI beszámolt, a testület egyhangúlag szavazott arról, hogy népszavazási kezdeményezés indulhat a dohányzás teljes közterületi tiltásáért. A magánszemély által kezdeményezett kérdés úgy szól: “Egyetért-e Ön azzal, hogy közterületen tilos legyen dohányozni?”

Ha az OVB mostani, egyhangúlag meghozott határozatával szemben nem érkezik jogorvoslati kérelem, akkor elindulhat az aláírások gyűjtése. Kétszázezer érvényes támogató aláírásra van szükség ahhoz, hogy a kezdeményezésről – az Országgyűlés számára kötelező erejű – népszavazást lehessen tartani.

Jogszabályok jelenleg is tiltják a közterületi dohányzást meghatározott helyeken, így például tilos játszótereken, illetve azok 5 méteres környezetében, valamint a fővárosban a BKV megállóiban rágyújtani.

A testület három népi kezdeményezést is hitelesített, az egyik lényegében az eutanázia lehetőségét teremtené meg orvosi részvétellel. A kérdés úgy szól: “Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?”

A népi kezdeményezésekhez 50 ezer érvényes aláírás kell; ez azonban csak napirendre vételre kötelezi a parlamentet, a kérdésnek megfelelő döntésre már nem.

Kapcsolódó cikkek:
Eutanázia a beteg gyerekeknek?
Végstádium: kórház helyett hospice ellátást!
Javaslat a szórakozóhelyek közelében élő nemdohányzók védelmében
Szigor kell a dohányzás visszaszorításához
Leszokás a dohányzásról: egyre több az ösztönző

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top